Hogyan érd el, hogy a tinédzser elgondolkodjon azon, amit mondasz neki?

Hogyan érd el, hogy a tinédzser elgondolkodjon azon, amit mondasz neki?

Vannak olyan napok, amikor igazi kihívásnak tűnik egy fedél alatt élni egy tinédzserrel. Különösen igaz ez a konfliktushelyzeteknél. Ilyenkor egyszerűen jót akarsz neki a tanácsaiddal, mégis olyan, mintha az egyik fülén becammogna, a másikon pedig kisüvítene, amit mondasz. Pedig elérheted, hogy meghallgasson és elgondolkodjon azon, amit mondasz neki.

Ehhez csak a megfelelő megválasztott kommunikációs eszközre van szükséged.

Elérheted, hogy ne csak hallgasson, hanem figyeljen is

Időnként úgy tűnhet, a kamaszokkal szinte lehetetlen szót érteni. A probléma gyökere legtöbbször az, hogy nem figyel rád vagy nem hallgat végig – folyamatosan a szavadba vág vagy kisétál a szobából, miközben beszélsz hozzá.

Szerencsére vannak a kommunikációs eszközök tárházában olyan praktikák, amelyekkel közös nevezőre juthattok és nem fogtok elbeszélni egymás mellett.

Először is beszélgessetek többször. Ha a csemete eleinte elzárkózik, akkor se add fel, igyekezz olyan témát találni, ami érdekli. Hidd el, ha egy számára érdekes beszédtémát hozol fel, és elkezd veled kommunikálni, akkor egy idő után nem fog semleges válasszal kitérni az olyan kérdések elől sem, mint a „mi volt ma a suliban?”.

Erre időt szakíthatsz akkor, amikor elviszed reggel az iskolába, vagy amikor megkéred, hogy segítsen a vacsora előkészületeiben. (Emlékszem, mi például a teregetéskor, illetve a ruhák hajtogatásakor szakítottunk erre több időt.)

Fontos, miről beszéltek?

Nem feltétlenül az számít, miről beszélgettek, inkább maga a cselekvés. A közös étkezéseknél például mindenki elmesélheti a napját: milyen impulzusok érték a munkahelyen, az iskolában vagy éppen a boltban. Mikor azt látja, hogy figyeltek az életének apróbb rezdüléseire, és reagáltok arra, amit mesél, akkor a komolyabb témákkal is szívesebben fordul majd felétek.

Amikor előveszed valami miatt (például rosszabb jegyet vitt haza vagy kupit hagyott maga után a nappaliban), akkor erre négyszemközt keríts sort. Nagyon kellemetlenül veheti ki magát, ha a család többi tagja előtt rovod fel neki, miben hibázott, ilyenkor úgy érezheti, megszégyeníted.

Hogyan teheted hatékonyabbá a kommunikációt?

Az egyik tanácsunk az énkommunikáció alkalmazása. Vagyis ahelyett, hogy azt mondogatnád, mit hogyan kellene csinálnia, inkább azt mondd el, mit gondolsz, és hogyan érzel.

Szituációtól függően lehet, hogy az aktív hallgatás lesz célravezetőbb. Tisztában vagyunk vele, hogy amikor kezd kihozni a türelmedből a másik fél vagy nem értesz vele egyet, akkor ez kihívás, de hidd el, így nagyobb eséllyel hallgat meg téged, amikor rád kerül a sor.

Hogyan alakíthatsz ki irigylésre méltó anya-lánya kapcsolatot

Hogyan alakíthatsz ki irigylésre méltó anya-lánya kapcsolatot

Egy lánygyermek ajándék, különösen akkor, ha barátnők is vagytok. A filmekben mindez magától értetődőnek látszik, de az igazság az, hogy nem adják ingyen – egy ilyen bizalmas viszony kiépítése igen sok figyelmet és időt igényel. Lássuk, melyek azok a kritikus pontok, amelyek megfelelő kezelésével álomszerűvé teheted az anya-lánya kapcsolatotokat.

Hogyan kezdheted el kiépíteni a bizalmat már kiskorban?

A jó kapcsolat kialakítását jobb minél korábban elkezdened. Vagyis már egészen kicsi korában éreztesd vele, hogy mellette vagy, amikor szüksége van rád. Babakorában beszélj hozzá minél többet, énekelj neki, és persze szentelj elegendő figyelmet a testi kontaktusnak is.

Ahogyan nő, és fokozatosan nyílik ki előtte a világ, emeld te is komolyabb szintre viszonyotokat. Ha az óvodából azzal jön haza, hogy megbántotta a legjobb barátnője vagy nem tetszik annak a kisfiúnak, akibe szerelmes, akkor legyél mellette, és vigasztald meg – hagyd, hogy kisírja magát a válladon.

Ezekben a helyzetekben légy megértő, hiszen ez akkor és ott élete legnagyobb problémája. Gondolj arra, neked mi segített anno túllendülni ezeken az időszakokon. Egy jó film, egy közös sütés? Lehet, hogy nála egy játszóház vagy mozi lesz a tökéletes búfelejtő – persze ügyelj arra, hogy ezeket ne vesd be minden alkalommal, amikor el van kenődve.

A megértéssel hosszú távon megalapozhatod a jó anya-lánya viszonyt. Ez persze csak az egyik része a dolognak. Ugyanilyen fontos, hogy amikor segíteni akar, ne küldd el és ne kritizáld folyamatosan. Kevesebb kiábrándító dolog van ugyanis annál, mint amikor lelkesen áll egy feladathoz, de az első rossz mozdulatánál összeszidják.

Két dologra különösen figyelj

Van pár dolog, amit jó, ha szem előtt tartasz. Az egyik, hogy ne hagyd, hogy felcserélődjenek a szerepek. Vagyis ne felejtsd el, egy gyermekről van szó – ne terheld feleslegesen a problémáiddal, mert ezzel azt éred el, hogy túl gyorsan felnő, és „elfelejt” gyermek lenni.

A másik, hogy ne akarj mindenáron a legjobb barátnője lenni. Hidd el, vannak olyan dolgok, amiket jobban meg tud beszélni egy vele egykorúval – és valljuk be őszintén, a vad bulizás sem egy tipikus anya-lánya program.

Bár ezek alapján úgy tűnhet, nehéz megtalálni az egyensúlyt, ha a megérzéseidre hallgatsz, és nem görcsölsz rá a tökéletes viszony kialakítására, valóban álomszerűvé teheted a kettőtök közötti köteléket.

 

Játékot a kupakokból? IGEN!

Játékot a kupakokból? IGEN!

Arról már esett szó, hogy mennyi mindenre felhasználhatjuk a PET palackokat, de arról még nem beszéltünk, hogy a kupakokból is sok kreatív dolgot lehet kihozni.

1. Például rengeteg játékot készíthetünk közösen a gyerekekkel.

Először is megnyugtatlak kedves anyuka, apuka, a mi gyermekeink is a legdrágább játékokra vágynak legjobban és tudjuk, hogy az otthon készíthető játékok nem mindig nyerik el a tetszésüket. Ám vannak helyzetek, amikor jó mentőöv lehet egy kézzel készített játék. Sok kellemetlen pillanattól mentettek már meg az alábbi játékok, például mikor elunták magukat egy hosszú utazáson vagy otthon maradt a megszokott játék és nincs lehetőség visszamenni vagy újat venni.

2. Malom

Az egyik legegyszerűbben kivitelezhető társasjáték. Amit tennünk kell, hogy egy lapra felvázoljuk a 3×3-as mezőket, és összegyűjtünk 2×9 darab kupakot. Indulhat a csiki-csuki!

3. Memória játék

Szintén az egyik legegyszerűbb szabályokon alapuló játék. Itt a kupak belsejére lesz szükség. A lényeg, hogy mind ugyanolyan külsejű kupak legyen. Rajzoljunk vagy vágjunk ki két ugyanolyan mintát, és rejtsük el a kupak belsejébe. Ilyen egyszerű!

4. Fidget spinner

Idén a fidget spinner a legnépszerűbb játék. De arra kevesen gondoltak, hogy egyszerűen ragasztó és 4 kupak felhasználásával pikk-pakk össze lehet hozni. A videóban lépésről lépésre megmutatják, hogy tudjátok megcsinálni.

Azért is tartjuk fontosnak ezeket a megoldásokat, mert ezzel a gyerekekben tudatosítjuk, hogy az újrahasznosítás létező és fontos dolog, otthon is érdemes figyelmet szentelni rá. Ilyen apróságokkal sokat tehetünk az egész környezetünkért, bolygóért.

Az apával töltött idő 5 meglepő hatása

Az apával töltött idő 5 meglepő hatása

Azt tudjuk, hogy a fiúknak fontos, hogy ne csak az édesanyjukkal, hanem az édesapjukkal is elégendő időt töltsenek. Elsősorban azt gondoljuk, erre azért van szükség, mert így tanulják meg a tipikus férfi feladatokat. Pedig a közösen eltöltött idő ennél lényegesen többet ad.

Íme, 5 kutatás, ami ezt igazolja.

  1.    Egészségesebbek lesznek

Ha valaki elveszíti az édesapját – akár válás, akár egy haláleset miatt –, azzal nő az esélye, hogy a későbbiekben komoly betegség jelentkezik nála. Azt ezt vizsgáló kutatás szerint ugyanis az apa hiánya károsítja a DNS egyik részét (a telomereket). Pontosabban rövidíti őket, ennek következtében emelkedik a daganatok kialakulásának esélye. Az ok valószínűleg az, hogy az apa hiánya fokozott stresszt alakít ki.

  1.    Magasabb lesz az IQ szintjük

Egy 2008-ban végzett vizsgálat szerint azoknak a gyerekeknek magasabb volt az intelligencia hányadosuk, akik több időt töltöttek az édesapjukkal azokhoz képest, akiknél ez az intervallum leredukálódott. Ezen kívül azt is megfigyelték, hogy az előbbi csoportba tartozó gyerekek szociális szempontból is fejlettebbek.

  1.    Fejlődik az önbecsülésük

Minél több a közösen eltöltött idő, annál inkább helyén lesz később a gyerekek önbecsülése. Egy 200 családdal végzett kutatás szerint ez annak köszönhető, hogy ezek az édesapák több figyelmet szentelnek a gyerekeknek, mint amennyit a társadalom elvár.

  1.    Kevesebbszer kerülnek bajba

A szülők egyik félelme, hogy a gyerekük bajba kerül – akár kamaszként, akár felnőttként.  Talán klisének tűnik, hogy erre nagyobb az esélyük azoknak a fiataloknak, akik kevés időt töltenek az édesapjukkal. Ezt azonban egy tanulmány is alátámasztotta.

  1.    Jobban fog menni a multitasking

Köztudott, hogy a nők egyszerre több dologra is képesek figyelni, aminek elsősorban az eltérő agyműködés az oka. Egy 2014-es kutatás viszont arra jutott, hogy a kémiai változások a férfiak agyában is végbemehetnek. Azoknak a gyerekeknek ugyanis kiterjedtebb a szürkeállományuk, akiknek az édesapjuk korán alkalmazkodott az apasághoz.

Vagyis az édesapával töltött időnek jóval több pozitív hozadéka van a gyakorlatias látásmód elsajátításánál. Mindez elegedhetetlen ahhoz, hogy érzelmileg is kiegyensúlyozott felnőttek legyenek a gyermekekből.

Szórakoztató közös programot kerestek? Ebben a cikkben összeszedtünk 3 olyat, amit az apa és a fiú is élvezni fog.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!